Centralizációs visszásságok a hulladékgazdálkodásban

  • Magyarország átalakuló közigazgatási bíráskodása

  • A közszolgáltatások megszervezése és politikái a változások tükrében

  • Közigazgatási bíráskodás - így vagy úgy..?

  • 24 September 2016
  • Kutatócsoport2

Bár a hulladékgazdálkodás centralizációjának (ki)alakításával a blog már több ízben is foglalkozott, követve a fejleményeket - egyfelől  bemutatta az áprilisban működésbe kezdett, új állami hulladékgazdálkodási holding (NHKV Zrt.) céljait, másfelől e bevezetett rendszernek a tervezett működését. Az elhúzódó szervezési problémákra tekintettel azonban, a téma még mindig aktualitását éli, sőt az anyagiak vonatkozásában úgy tűnik, újabb kihívások jelentek meg.


E közszolgáltatási terület átszervezése talán a leghosszabb és legakadozottabb, az elmúlt évek centralizációs lépési közül. Hiszen a kormány már 2015 végére kalkulálta az átalakítás véget, azonban az elégtelen lépések után 2016 áprilisában egy holdigot is felállított, mely maga nem végez közszolgáltatás, hanem a szervezési teendőkért felel - a gazdaságosság és eredményesség érdekében (részletesen lásd korábbi bejegyzések).

Az új szervezet azonban egyelőre nehezen birkózik meg a törvény által ráruházott feladatokkal, hiszen bár a pénzforgalmat rajta keresztül kellene bonyolítani, vagyis lakosságnak nem a közszolgáltatást végző cégnek kellene fizetnie a szemétszállítási díjat, hanem az NHKV-nek, aki képlet alapján visszaosztja a beszedett összeget a vele szerződésben álló szemétszállító cégek között. Azonban bár a NHKV több száz millió forintot költ országos számlázási rendszere kialakítására, egészen a napokig nem tudott csekkeket postázni, mely által a már így is veszteséges ágazat hiánya tovább nő, hiszen a bevételi oldalon nem jelentkezik pénzforgalom. Számokban kifejezve eddig hozzávetőleg 13-15 milliárd forintos adósság halmozódott felezáltal, mely az év végére akár meg is duplázódhat, ha a beszedés nem kezdődik meg minél korábbi időpontban. S természetesen a fizetési határidők végett, a tényleges bevétel még később kerülhet hasznosításra. Ennél fogva Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke úgy véli: abban az esetben, ha a csekkek ősszel ki is érkeznének, abból az év végére lesz bevétele az állami szemétszállítónak. „Így az államnak – az adófizetők pénzéből – idén és jövőre is legalább 15-20 milliárd forintot kell költenie a hulladékkezelési ágazatra ahhoz, hogy működőképes maradjon. Ez a konstrukció pedig hosszú távon tarthatatlan.”

A számlázási csúszás azonban nem csak a szolgáltató oldalán jelent(het) problémát, hanem a lakosság oldalán is, ahol a kumuláció okán egyszerre jelentkezik nagyobb összegű befizetési kötelezettség, mely ismételten olyan tényező, mely nehezíti a holding mielőbbi pénzhez jutását.

Csizmadia Tamás - a NHKV szóvivője - elmondása alapján, a „nagyrészt második negyedévi, kisebbrészt havi és kéthavi – hulladékszállítási számlák közel 70 százalékát már kiküldték a napokban, s hamarosan az a több mint egymillió háztartás is megkapja a második negyedévi számláját, ahova az eddig nem érkezett meg; októbertől pedig a harmadik negyedéves számlákat is képesek lesznek ütemesen kiküldeni. Igaz, a véglegesnek szánt „nagy” számlázórendszer még mindig nem működik, a tesztüzem október 1-jétől indul. A befizetési határidőt mindennek következtében csúsztatják: az a negyedéves számlák esetében jellemzően december, a havi, kéthavi számlák esetén október–december lesz.”

Budapest sem maradhat ki?

Bár a számlázási gondok első körben a fővárost elkerülték, hiszen a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. a NHKV rendszerén kívül végezhette a tevékenységét. Azonban a legújabb fejlemények szerint a FKF is ultimátumot kapott a beolvasztásra, mely szerint, ha nem csatlakozik, elveszíti közszolgáltató jellegét, ezáltal nem végezhet majd szemétszállítási tevékenységet, így leállhat a hulladékszállítás Budapesten, hiszen a NHKV nem képes alternatívát nyújtani a szemét tényleges elszállítására. Szakértők szerint az integrálási szándék mögött a pénzhiány biztosítása áll. A budapesti társaság ugyanis évente több milliárd forint profitot termel, s ebből a haszonból lehetséges lenne a veszteséges vidéki szemétszállítás részbeni finanszírozása. Konklúzióként azt mondhatjuk, hogy a fővárosiak fizetnék meg a vidéki hulladékkezelő társaságok fenntarthatóságát.

Tekintettel arra, hogy a főváros ígéretet kapott, hogy az esetében nagy veszteséggel járó visszaosztási képlet módsításra kerül, úgy tűnik október elsejétől a működőképesség fenntartása érdekében a FKF is társul és számlázását a NHKV végzi majd.

 

Az összefoglalót készítette: Dr. Hutóczki Katalin

 

További hivatkozások:

http://mno.hu/gazdasag/az-iden-nem-jon-kukacsekk-1362356

http://mno.hu/belfold/szemetes-varos-lehet-budapest-1358867

http://greenfo.hu/hirek/2016/09/20/nem-jon-iden-kukacsekk

http://nol.hu/gazdasag/hulladek-dij-szamla-nhkv-1633033

Hírgyűjtemény: 
Korábbi hírek: